Masqurade

Kiolvastam végre az Elit alakulatot. Könyvben jobb volt, mint a sorozatban, bár ha nem láttam volna azt, akkor a könyv egy csomó jelenetét nem tudtam volna elképzelni, de így tudtam, hogy milyen is amikor a Winters egymaga megöl egy csomó németet.

Nem tudom, elképzelni se, hogy mennyire rossz lehetett ez nekik. Elküldik őket a frontra, úgy hogy nem kaptak melegruházatot, nem volt elég lőfegyverük, töltény se volt elég, fejadag pedig alig akadt. Az utálpotlást pedig mindenki szétlopta, ők voltak a legtávolabb a bázistól, így nekik csak a maradék jutott. De a könyv végén azért elomosolyodtam. Volt egy katona, aki a D-napon ugrott, és elrakta az ejtőernyőjét, hogy majd abból lesz a barántőjének az esküvőn ruhája. Végig magánál tartotta Normanidán, Hollandián, Francia és Németországon át, és tényleg abból készűlt el a ruha.

Lehet, hogy fura, de egy kicsit irigykedtem, mert E-században egy olyan közösség alakult ki, amilyen csak együtt harcoló, egyámsra utalt emberek között tud létrejönni. De nem biztos, hogy megéri egy „falka” azt a sok borzalmat amit átéltek. Jelentkezni könnyű, de a zöldfülű nem tudja, hogy mi vár rá. Senki nem tudja, amíg nem volt ott a front első szakaszában.

Letettem a könyvet, belekortyoltam a kávémba, és elmondtam magamban egy imát minden katonáért aki harcolt ebben a borzalmas háborúban, mert mind hős, még akkor is ha embereket gyilkolt, mert kifordultak magukból, hogy védjék az ártatlanokat, vagy csak azért mert ezt mondta nekik a haza. Megtették amire kérték őket, és amikor visszajöttek az igazi életbe, akkor a legtöbbet ugyanolyanok lettek mint mi, akik nem is találkoztunk még olyan mocsokkal mint ők. Nekem hősök, pedig utálom és elitélem a háborúkat.