Ha minden igaz, mama lemegy Balatonra pénteken, egyedül. Mi meg maradunk itt ketten szintén egyedül. Remélem, hogy le tud majd menni, mert azért az már valami, ha ennyit tud vezetni egyhuzamban.

 

Majd májusban, ha már egyszer nekem is lesz kicsi kártyám, amivel lehet vezetni, én is lemegyek majd Balatonra, persze nem rögtön, mert még szeretnék élni pár évig. Most kb. öt ember jelentkezett első utasnak, de sajnos ennyi ember, nem fér el a kocsiban. Eddig nagyon nem akartam vezetni, de így hogy itt van előttem már a lehetőség, és majdnem frontálisan ütközöm vele, kezd megjönni a kedvem. Lehetőségek tárháza nyíl meg most előttem.

Már csak egy dolog van a jogsival kapcsolatban, amit elszeretnék mondani, és ígérem abbahagyom. Van az irodában, a Miszisz Tökéletes. Kocka hosszan írt is róla; ő az a Nő, akinek tökéletes a családja. A gyerekei gazdagok, és sikeresek. A fiának olyan felesége van, aki most csinálja a harmadik diplomáját. Az egyik unokája a legjobb történelemből az egész osztályban, mert zseni. A nagyobbik unokájának vett egy órát a szalagavatójára, és megrendelt egyet a ballagására is. Mert a két óra valakinek Jár. Ez így mind nem probléma, de ő ezekkel dicsekszik. Mindig elmondja, hogy az ő unkája a legokosabb, az ő gyereke a legsikeresebb. Kiderült, hogy e tökéletes családban is vannak hibák. A kedves unoka, akinek nem sokára már két karórája lesz, megbukott a kresz vizsgán. Ez nem érdekes annyira, de nekünk sokat jelent; már tudjuk, hogy ők is emberek.

 

Tegnap időutazáson voltam. Elmentem a kilencvenes évek csodálatos világába, ahol a Turbo rágó csak 20 forint, és mindig van benn tetoválás, vagy matrica. Vettem tíz darabot, gondoltam majd felrakom a menő tetoválásokat, és én is menő leszek. Szép ötlet volt, csak nem tudtam megvalósítani. Mert azok a fránya rajzok nem akartak a kezemre kerülni. Először vízzel csináltam, mondván, hogy így kell, aztán kiderült, hogy csak nyomni kell a kézre és oda varázsolódik, de ez se történt meg. Így szegény Én, Tatoomon nélkül maradtam. Még jó, hogy nem vagyok már hat éves, így nem sírtam el magam. Nem érte meg a pénzét, az időutazás. Ráadásul már nem húsz forint egy ilyen ízetlen csoda, hanem huszonöt; kész rablás. Nem éri meg visszamenni, mert csalódás érheti az embert, és a híres Turbo rágó sem az igazi már, talán akkor a ma már Danonino néven futó kis joghurt sem lenne olyan finom.