Masqurade

 Itt vagyok, nem haltam még meg.

Leszóltak, hogy miért nem írok. Elmondom. Eddig olyan bejegyzéseim voltak, amik elmesélték, hogy mi történt velem aznap, vagy csak a gondolataimat közöltem. Most ezeket nem szeretném, nem véletlenül. Nem tudnék másról írni, csak mamáról, hogy teljesen leépült, hogy egy kisgyerek szintjén van.. Nem szeretnék erről írni, mert ha megtenném akkor át is nevezném a blogomat; napi egy panaszáradat-ra. Nem feltétlen kell mindenkinek tudnia, hogy mi van most bennem. Nem szeretném, ha mindenki csak azt látná, hogy nekem ez rossz. Persze hogy rossz, mert haldoklik a nagymamám, de én próbálok pozitív lenni. Lehetne ennél sokkal rosszabb is. De nem az, és ennek is lehet örülni. Költözni fogunk végre. Ettől boldog vagyok.

Majd ha valami olyan lesz ami nagyon fontos és nem ennyire szomorú akkor megint írni fogok, de pontosan tudom, hogy ha most egy normális posztot írnék, az nem lenne vidám, de én általában az vagyok.

Még csak annyit, hogy ha az embernek van egy legjobb barátja, akkor az miért nem érdeklődik afelől, hogy én hogy vagyok? Megkérdezi, hogy mamával mi van, de azt már nem, hogy én ezt hogy viselem. Azért mert nem akarom mindenkinek elmondani, hogy én is szarul vagyok, még vannak emberek akiknek igen. Az a baj valószínűleg, hogy én rontottam el. Mert ő csak mondja, hogy történt valami, én meg várom, hogy megkérdezze. Egyébként is ha elmondom, hogy mamával milyen gondok vannak, akkor előjön az, hogy ő 3 hónapig otthon volt a nagyijával és ápolta. Mert neki rosszabb volt. Talán is az volt számára, mert ezelőtt nem nagyon törte meg semmi az életét, én meg már elég gyakorlott vagyok ilyenekben, talán ezért nem is kérdezi meg, hogy mi van az én kicsi lelkemmel. A gond csak az, hogy én már látom a végét ennek a rossznak, csak az még rosszabb talán mint ez. Na és most hagyom abba.