Masqurade

Nakéremszépen, holnap itt hagyom ezt a házat, ahol az elmúlt öt évetem töltöttem. Ugyan még hétfőn sőt vasárnap is visszajövök, de nem lesz időm írni, tehát, most elbúcsuzom.

2005 Szeptember vagy talán Augusztus, erre már nem emlékszem pontosan. Mama megtalálta ezt a házat, nézzük meg, de ne mondjuk semmit, mert ha elmondjuk, hogy mennyire tetszik akkor nem fogunk tudni alkudni. Nem mondtuk, de nagyon tetszett. Azt már rögtön tudtam, hogy nekem két szoba, kell, meg is beszéltük, remek. A pincében is kinéztem egy hobbi szobát, ott fogok majd festeni meg ragasztani, meg alkotgatni. Hát nem így lett, mert az egy vendégszobává vált. Így jártam.

Volt itt egy hatalmas németjuhász, Riki. Rögtön bele is szerettem. Hatalmas nagy feje volt, és sírt a kerítés mögött, hogy valaki simogassa meg. Én megtettem, és onnan kezdve imádott engem. Itt is maradt vagy hat hónapot. Reggelente nem engedett ki a kapun, mert vele kell foglalkozni. Sajnos elvitték, ahol meg is halt. Pedig nagyon szép kutya volt, tele szeretettel.

Elterveztem a szobámat. A nagyobb lesz a nappalim, ott lesznek a könyvek az íróasztalom és ott fogunk beszélgetni a barátnőkkel, a fala sárgás-barna lesz ás rajta barna indiai feliratok lesznek. Ebből minden megtörtént csak az indiai feliratok nem, helyette piros alkoholossal sok vers és egyéb idézet van most a falon. A belső kis szoba lett volna a háló, vörös falak, és egy kerek ágy, ami fölött baladhin (sose tudom, hogy kell írni..) van. Csak ennyi lenne itt és pár párna, a dizájn kevéért. Na lett egy sima franciaágyam, vas kerettel és balahinnal. Lett éjjeliszekrényem, és egy kis ládikóm. Semmi nem olyan lett ahogy elkpzeltem, de semmi probléma. Így is imádtam. Levente (mama élettársa) mindig basztatottt minket, hogy miért mnem pakoltunk még ki, mert még 3 hónap múlva is voltak dobozok a házban, sőt még most is vannak olyanok, amiket azóta nem pakoltunk ki. Szépen elkezdtük itt az életünket. Dédim, nagyim és én. Mamika szobája az enyém mellett volt. Rendeltünk neki egy kicsi ágyat, mert nem szerette már azt a nagyot ami volt, neki és amúgy is sok helyet foglalt. Sajnos nem tudta használni. December első napján, templomba indult, talán hittanra vagy nem is tudom mire, de mindig ment oda. Csütörtök volt, erre azért emlészkem, mert minden csütörtökön vendégség volt, jött Levente, Zsolti és Évike plusz Muki ( Levente fia, lánya és annak kutyája) De ezen a csütörtökön nem jött senki, mert mama és Levente valami kiállításra mentek. Mamika bejött a szobámba elköszönni, hogy olyan két óra múlva itt van. Szia!

Eltelik úgy 10 perc, nem tudom, és valaki nagyon csönget. Kimegyek és egy nő megkérdezi, hogy innen jött ki az az időshölgy akit elütöttek. Honnan tudjam, gondoltam én, de aztán körbenéztem, és az utca másik felén ott feküdt az én kicsi Mamikám. Odajött egy rendőr, megfogta a vállamat, nagyon kedves volt, elmondta, hogy a hölgy sajnos már nem él, közelebb vitt, hogy elmondhassam, igen ez az én dédim. Sajnos ő volt. Ekkor még csak 15 éves voltam, kellett valami felnőtt. De nem volt otthon senki, mamát vagy Leventét nem tudtam elérni. Zsoltit sikerűlt, jött is ide azonnal, majd jött Kocka is, mert akkor már majdnem 2 hónapja együtt voltunk, meg jött a kedves barátnőm Dina is. Nem volt egy szép nap, és egy ideig csak azt tudtam mondani, hogy ez olyan mint egy amerikai film, ahol elmondják, hogy é beszéltem vele utoljára. Mert tényleg én beszéltem vele utoljára. A rendőrság azért volt itt ilyen hamar, mert üldöztek valaki, már tudom miért, és az ütötte el Mamikát. A fickó másfél évet kapott. Mamika 83 évet élt, és még semmi baja nem volt, bár így utolag jobb, hogy ezt az két évet nem élte meg.

Az élet ment tovább, a ház beázott, csak hogy mindenki boldog legyen. Volt itt sok buli, vendégség, szilveszter, szülinap meg mindenféle. Kocka ezeken a kerítéseken mászott be hozzám, amikor még nem jöhetett át éjszaka, én a kis erkélyen szöktem ki vele sétálni az éjszakába. Most ugrok egy kicsit, mert nem jut eszembe sajnos más, csak a legvége. 2008 végén mama mondta, hogy van egy daganata, de még ne tudja, hogy jó vagy rosszindulatú. Majd megtudta, csak nekem mondta el, hogy rákos. Én vettem észre egy leletén, hogy bizony ez nem jó. Nagyon kibuktam, de akkor még eszembe se jutott, hogy meghalhat, mert ő halhatatlan és kész. Nem jött össze ez az elképzelés, mert már majdnem egy hónapja nincsen ebben a házban, nem hív fel telefonon, bár biztos gondol rám. Végigcsináltam mamával, mentünk a kórházba kemóra, mentünk mindennap fél4re sugárakezelésre, ami nagyon kiütötte szegényt, de jobban lett tőle, márciusban már-még bejárt kocsival dolgozni, aztán rosszabbul lett. Hítvtunk segítséget is, mert nekem ez már sok volt. Sokat segítettek is, bár azt gondolom, hogy amikor felhívom őket, hogy meghalt, és ők előtte leléptek innen három nappal, és állítolag mama megigértette velük, hogy itt maradnak végig, akkor ne legyen már pofája 100.000 HUF-t kérni, hogy neki azt megigérték. Maradjon veszteg.

Tehát ebben a házban elvesztettem két családtagomat, abbahagytam az iskolát, megtaláltam a páromat, akit ugyan kétszer is sikerűlt elveszteni, sokat nevettem, sokat sírtam, itt tanultam meg főzni, itt szoktam rá a kávéra, cigire. Itt tanultam meg mosni, itt növesztettem meg a hajam. A ház miatt nem lehetett eddig kutyám, mert összekaristolja a parkettát a körmeivel (?) és most ezt a házat akarom elhagyni. Kicsit fáj, de közel sem annyira, hogy ne érezzek hatalmas örömöt, mert elmegyek innen. Tegnap megvettük a parkettákat, a festékeket, kerítést a medence köré, mert az új házban az is van, sőt még nyugágyat is vettünk.

Tehát kicsi(?) hatalmas ház itt hagylak és egy ugyanolyan nagyban megyek, de csak a felében fogok élni,a többit meghagyom Anyóséknak, hogy ők is kertlakók legyenek.

Úgy érzem, ha elmegyek innen azzal lezárok az életemben egy szakaszt, amire nem is akarok emlékezni, mert nem volt túl jó. Mindig sírok hogy nincsen senkim, csak apu, mármint a családomból. Most csinálok egy kis listát, nem is neketek inkább magamnak, hogy lássam, van nekem az is, amiről azt hiszem, hogy nincs

Akiket elvesztettem:

Nagypapa (2) Nagymama (2) Anya (1) (mert anya csak egy van) Dédim (1) (a többit nem is ismertem) egy kistesó aki csak két hétig élt (Szandi) (1) Sok kutya (Sába. Dolly, Vili, Kapucsínó, Fürge, Pamacs, Tücsök) Volt egy pótanya és három póttestvér az életemben úgy 1-2 évig őket is elvesztettem

 

Akik megmaradtak:

Apa(1) Mert apa is csak egy van. Nagynénik (4) (Anikó aki mindig nevet, Éva aki szintén sokat nevet, Kati aki nagyon szép és kedves és Ildás, akivel végre tartom a kapcsolatot és akit szeretek nagyon) Nagybácsi (1) Unokatesók (Ha jól számolom 9) Edda a kutyalány (1) Ezek a vérszerinti családtagok csak Edda van befogadva. Akkor van egy Pótanyám, az Anyósom (1) van két Sógornőm (Panni aki álomvilágban él és jó humora van, Bogi akit imádok mert annyira aranyos lány és totál hülye(pozitívan persze), akikkel jön két kutya, akiket a családomnak tekintek (Minerva a kutyaistennő és Szeder aki búza) Itt van Dina aki szinte a testvérem, majd neki az anyukája Tündi aki szinte a pótanyám és itt van Zsolti aki a tesóm, Évike aki szintén a tesóm. És itt van mindközül a legfontosabb (Apuval együtt) az én Kockám, aki kitartott velem ebben a szarban is, és még mindig szeret.

Tehát azt hiszem több van nekem, mint ahogy én eddig gondoltam és még sok embert kihagytam akik szeretnek és segítenek ha kell. Szeretlek titeket