Masqurade

Emlékszel még amikor? Tudod akkor ott voltunk. Nem emlékszel, az volt életünk legjobb nyara, vagy az előtt volt? Te sem tudod?

De tudom. Volt egyszer kétezernégy, amikor szokásomhoz híven, ellátogattam a magyarok kicsi tengeréhez. Persze nem egyedül. Velem volt a lány, a legjobbbarátlány. Azon a nyáron voltam tizennégy éves, azon a nyáron sminkeltem ki magam először úgy, hogy ki is mentem vele az utcára. Azon a nyáron csókolóztam először. Azon a nyáron táncoltam az asztalon, és leégettem a hagymát, és szerencsétlenségemre, ezekről még video is készült.

Eltelt egy év. Kétezeröt lett hirtelen. Életem legszebb nyarával jött ez az év, de tele fájdalommal. Nevettünk a legjobbbarátlánnyal, viccesen néztünk ki, fekete gatya, kék lapszoknya, pindurpanduros felső, tíz gyűrű két kézen, nyakig karkötők és nyakláncok. Te, miért nem öltözködünk már így? – kérdezi tőlem a kedves barátosném. Na, szerinted miért nem? Mert már kezdett unalmassá válni, hogy megnéznek az utcán. Mert már nem csak önkifejezésre használjuk az öltözködést. Mert már nem biztos, hogy tudnánk kölcsön kérni egymástól ruhákat, mint akkor. Más az ízlésünk. Nem öltözködünk így, mert valami folyamat indult el bennünk, ami arra késztet, hogy legyél letisztult, ne különcködj folyton. Én hallgatok rá, te meg már csak ennek a folyamatnak élsz. Engem kérdez, hogy miért nem öltözködünk hippis alteres rokkeres stílusban, amikor ő előbb eldobta ruháit, mint én. Ő kérdezi, amikor én még a magas sarkú, kopogós cipőben is hülyén érzem magam, eközben ő miniszoknyával horda a tiptop cipőjét. Hát normális ez? Kérdezze magától. Nem én lettem szőke, igaz, hogy gondoltam rá. Ő lett a csinci nő, én meg hát maradtam magam. – Nem tudom. Gondolom csak úgy. De nézzük tovább a videókat, képeket. Nézd még milyen rossz volt a hajam. Rövid és nagyon vörös. Heh. Ott az a kép, amit küldtem Kockának, és azt mondta, jó rajta a seggem. Ezek a fotós srácok, akiket leszólítottál. Ne, csak ezt a videót ne. Fürdőruha, vizes haj, numa numa dal és idióta tánc. Örökre meg marad, mert engedtem, hogy felvegye a legjobbbarátlány.

Tényleg ez volt a legjobb nyaram, eltekintve attól, hogy a kicsi kutyám elment az örökkutyamezőkre csontot rágni. Jó volt a táborban is, ahol filmet forgattunk, és nem voltam a vámpírlány, aki megöli Columbot, és össze szűri a levet a Sith nagyvezérrel, aki megöli a Jedi fiát. Jó szerep. Ekkor még nem ittam kávét, nem is tudom, hogy volt ennyi energiám.

Jó volt az a kétezeröt. Volt szakítás, kajacsata, sok pasi felszedése, akikkel nem történt semmi, összejövés volt barátokkal, volt kutya és dédi elvesztés, és még Kockával is összejöttünk ebben az évben. Mozgalmas, vagy mondhatnám, hogy mozgalom, csak nem vagyok benne biztos, hogy milyen mozgalom, így nem is mondom; maradok a mozgalmasnál. (Ami egyébként lehetne több mozgalom egyben.)

Most a legjobbbarátlány kitalálta, hogy idén ha megyünk a nagy tóhoz, öltözzünk megint így. Mert nekem még megvannak a régi ruháim, és akkor mindenféle hülyeséget felveszünk, és úgy nevetünk, mint régen. Szegény, azt hiszi, hogy a ruha teszi a nevetést, pedig nem. Ha nincs rajtam hat szín is ugyanúgy tudok csinálni a számmal, mint öt éve. Nem baj, megadom neki azt az örömöt, hogy úgy teszek, mintha még 14 lennék, csak ártatlan pofát kell vágnom, úgyis mindig tizenötnek nézek a boltban, egy évet pedig csak le tudok valahogy faragni magamból.