Tegnap voltam az első KRESZ órámon. Az unalmas enyhe kifejezés, de volt egy szép pillanat; az oktató már épp mondta volna, hogy akkor mehetünk haza, és jó étvágyat a vacsorához, mire bejön a terembe egy kipirult fiatalember, és elnézést kér a késésért. Jókor jött, be is ült volna, csak éppen elfelejtett időben elindulni.
Volt egy nő, aki négyszer bukott a forgalmin, és elküldték pályaalkalmasságira, és ott megállapították, hogy nem hülye a vezetéshez, csak nem megy neki.
Egy másik fiú pedig utálja az egészet, lázad nagyon, mert ő motoros, és csak kényszerből teszi le a jogsit. Nem mintha én azért járnék oda, mert ez minden vágyam, de én ezt nem kötöm az oktató orrára.
Ma nézni fogok műkorcsolyát és biatlont. Nem szeretek sportot nézni, de a biatlont imádom. Izgalmas és érdekes, a rossz csak az, hogy a végén már mindenkinek méteres takony lóg az orrából. Nem is értem, hogy miért nem állnak meg kifújni az orrukat..
A műkorcsolyára pedig az én kedves dédim szoktatott rá, és azóta ha tehetem, nézem. Elegáns és kecses, legalábbis a legtöbb esetben. Abba pedig nem szeretnék belegondolni, hogy hányszor estek el, és mennyi fájdalom van a produkciók mögött.
Szeretem még nézni a gyors gyaloglást, mert valami iszonyatosan vicces nézni. Néha nézem a Tour de France-t, és focit is szoktam ha fontosabb meccs van. Természetesen azt is nézem amikor a nyári olimpián megnyerjük az aranyat vízilabdában.
Vajon lesz-e nálunk valaha is olimpia, mondjuk az én életemben? Nem hiszem, de reménykedni lehet.
Utolsó kommentek