Szeretem, ha félhetek, a gond csak az, hogy nem merek félni. Komolyan. Nem tudok úgy nézni egy filmet, hogy tudom, hogy nem sokára félni fogok. Inkább elfordulok, vagy becsukom a szemem, esetleg elbújok Kocka mögé. Nagyon szeretnék horrorokat nézni, mert van jó pár darab, ami nagyon érdekelne, de soha nem merem őket megnézni, mert tudom, hogy mindig beletekernék, és egy másfél órás filmet, körülbelül 20 perc alatt néznék végig.
Nem is tudom, hogy miért néznek az emberek olyan filmeket, amikben emberek szenvednek, félnek és meghalnak. Talán mert biztosak szeretnénk benne lenni, hogy ezek a dolgok másokkal történnek meg, s nem velünk. Pedig igenis van rá esély, hogy amikor kimegyek a boltba egy csirkemellért, megtámad egy maszkos rabló-gyilkos, elvisz egy közeli erdő közepére, ahol pont van neki egy kis kunyhója, ami mindenképpen romokban van. Természetesen, az erdő tele van vadállatokkal, amik ijesztő hangokat hallatnak. A fogva tartóm még napokig nem öl meg engem, mert élvezi, ahogyan könyörgök az életemért, s ahogy elmondom, hogy van otthon egy aranyhalam, akinek nagyon fogok hiányozni. Ha nem szereti a halakat, akkor el kell neki mondani, hogy már majdnem végig vittem a Keresztapát, már csak három bolt van hátra, és én leszek New York Donja. Reménykedek, hogy kicsit is kocka az elrablóm. Persze mindig megmenekülök, de csak azért mert előttem, már megölt minimum három embert, hogy a hírekben sorozatgyilkosként tudják emlegetni. Én megmenekülök, de életem végig kísérteni fog ez a pár nap. Nagyon valószínű, nem? A megoldás az, hogy nem megyek ki csirkemellért a boltba.
Utolsó kommentek