Tehát eljött a nagy nap, amikor is betöltötte a mi viharos kapcsolatunk a négy és fél évet. Nem mondom, hogy nagyon, de azért legondolkoztam rajta, milyen is volt ez az időszak, meg a kapcsolatunk. Eleinte minden simán ment, aztán kezdtek jönni a negatív kritikák. Nem elég jó hozzád, a másik jobb volt, csak a pénzedért szeret, meg hasonlók. Nem érdekelt minket túlságosan, de még ma is van pár ember, akik szerint én nem vagyok elég jó Kockához, a fordított eset azért nem áll fent, mert akik ezt mondták, megismerték őt, és rájöttek, hogy egy értékes ember. Van olyan is aki csak azért szeretné elhitetni Kockával, hogy én nem vagyok méltó hozzá, mert ő szeretne a helyemre kerülni. De ez a hely nem eladó.
Beszélgettünk róla, mit is kaptunk a másiktól; mindketten érettebbek lettük, ő megtanult mellettem türelmesnek lenni, én kaptam egy családot. Ezt nem tudom felülmúlni, de azért próbálkozom.
Voltunk Anyabanyánál is, beszélgettünk ittunk kávét, majd megjöttek Bogiék. Szegény Minervát kiröhögtük, de nem hiszem, hogy zavarta; szerintem csak azt vette észre, hogy vele foglalkoznak, és nagy a boldogság.
Itthon veszekedtünk egy nagyon félévforuldó alkalmából, majd kibékültünk és ettünk csirkepörköltet. .
Kocka rábeszélt, hogy menjek el pici hó patához, mert szerinte enyhe depresszióm van. Nem hiszem, hogy igaza van, de ha attól nyugodtabb a lelke, elmegyek. Persze gyógyszert akkor se szednék, ha mondaná az orvos, mert nincsen rá szükségem. Alapjáraton vagyok boldog és vidám, nem kell bogyó hozzá.
Utolsó kommentek