Tudjátok, hogy elmaradtam magammal? Összezavarodtam a hatalmas gondolat és élmény halmaztól, ami itt lebeg a fejem fölött. Nem vagyok benne biztos, miként kerültek a fejem fölé, csak az eredetüket tudom.

Talán ott kezdeném, hogy tegnap elindult a nagy visszaszámlálás; tegnap volt 10, ma van 9 nap és húsz leszek. Csodálatos. Tapsvihar. De én annyira nem akarom. Persze a mélyen tisztelt időt ez nem érdekli. Azt hiszem azért, mert nem ér rá.

Mama megkérdezte, hogy mit kérek születésnapomra. Mondtam neki, hogy Rubicon előfizetést. Jó. De azt nem kapok, mert valami nagyon szeretne adni. Csodálatos. Sok mindent szeretnék, de egyik sem olyan ajándék, ami megfelel a születésnapomra. Ez volt a problémám Kockával is. Neki se volt jó semmi, amit mondtam. Most ott tartunk, hogy fogalmam sincs, hogy mit fogok kapni. Pedig mindig kitalálom, de idén ötletem sincs. Annyit tudok, hogy műszaki cikk, és törékeny. Nem telefon, nem játékkonzol. A játékkonzolról jut eszembe; mondtam mamának, hogy kérek egy ps2-t és hozzá Guitar Hero-t persze a Metallica féle verzióval. Az meg már túl nagy ajándék. A kettő között viszont nincsen semmi, amire égetőszükségem lenne.

Nem baj. Dinától elméletileg kapok tortát. És a torta jó, a torta finom, a torta különleges.

Sikerült rábeszélnie Kockának, hogy menjek el jogsizni. Nem akarok. Valami hatalmas gát van bennem, ha erről van szó. Idegennek érzem, mintha arra kérnének, hogy utazzak fel a Holdra és építsek kártyavárat.

De már nincs vissza út. Bejelentkeztem, és ha megkapom az orvostól a papírt, akkor ma délután ötkor egy padban fogok ülni, miközben tanulom a KRESZ-t. Szurkoljatok, mert nagyon félek a dologtól. Nem a tanulástól félek, hanem attól, hogy vezetnem kell. Nem akarok..