Ha nem is hiszek benne, hogy a csoda örök, és a szerencse megmarad, nem pedig átalakul, akkor is úgy gondolom, hogy ha sokat álmodozom valamiről akkor az valóra válik.

Tizenegy éves koromban, az volt a legnagyobb álmom, hogy lássam Michal Flatley-t élőben.

 

2004-ben volt hozzá szerencsém. Igaz akkoriban már nem néztem meg naponta kétszer a Feet of Flames-et, de a csoda érzése bennem maradt. Boldog voltam.

Majd az lett minden vágyam, hogy úgy láthassam az István a királyt, hogy Vikidál Gyula és Varga Miklós játssza a főszerepet. Ez is megvalósult. Igaz, úgy volt, hogy Nagy Feró fogja játszani Koppányt, de mégis Vikidál állt a színpadon. Ott ültem, a szalmabálák tövében, alig nyolc méterre tőlük, és velük énekeltem minden szót. Ismét nagyon boldog voltam, akkor már tudtam, hogy az álmok valóra válhatnak.

 

Ma pedig olvasom a Zindexet, és mit látnak szemeim.. Jön a Metallica a Puskásba. Nem is hittem el. Csak néztem a képernyőt, és azt hittem álmodok. Amikor tudatosult bennem, hogy ez igaz, hogy eltudok menni egy Metallica koncertre.. Na igen, akkor sikítottam egy nagyot, és mint akinek koffein túl adagolása van, úgy rohangáltam. Aztán elolvastam, hogy december 17.-től lehet jegyet venni, és eddig mindenhol elfogyott pár nap alatt. De nekem nincsen pénzem, tegnap vettük meg a karácsonyi ajándékomat.. De eszembe jutott, hogy februárban lesz a születésnapom, és azért mégis csak most fog először kettessel kezdődni az éveimnek a száma; valaki csak ad nekem előajándékot. Jól gondoltam, mert mama azt mondta, hogy megveszi nekem, de akkor még ma menjek el képeslapokat, szaloncukrot, meg konyakot venni. El is mentem. A gond csak az, hogy egyedül nem enged el. Bár ha én venném a jegyet, az a kérdés fel sem merülne, hogy nem megyek. Még rá kell beszélnem Kockát, hogy jöjjön velem. De ő meg nem akarja, hogy a kelleténél kevesebb foggal távozzunk a Puskás Ferenc stadionból. Állóhelyet szeretnék, de ha nem lesz már, akkor elég nekem az ülő is, csak legyek ott. Mert ha ez megtörténik, akkor elmondhatom magamról, hogy a zenészek, színészek és táncosok, akkor lépnek fel, amikor én már nagyon vágyom rájuk.

 

A koncert maga amúgy májusban lesz, sokat kell még addig várni, de mi az a pár hónap, a pár évhez képest amit vártam rájuk. Láthatom élőben a kedvenc dobosomat (persze csak Ringo után.) ! Most, hogy így írtam róla, megint pörgök, legalábbis belül.

 

Szól a basszus, és mindenki ordibál mellettem; a fülemben pedig épp Bach zenéje szól. Végül is a metlika játszott már szimfonikus zenekarra, biztos Bach se bánná, hogy a szívem már régen szemét metált hallgat, és a Metallica sem haragszik, hogy Bach szól a fülemben.

 

Egyébként azt is szeretném, hogy jönne Paul McCartney, és ha már itt tartunk, feltámadhatna Jim Morrison és Kurt Cobain is, és akkor egyszerre felléphetne a négy kedvencem.

 

Reális álom nem?