Masqurade

Anyák napja van.

Tegnap még a nemes munkát ünnepelte a nép, ma pedig már a nőket leginkább. Persze nem minden nő anya, és nem minden anya nő. Mindig is utáltam az anyák napját, és talán soha nem is fogom megszeretni, talán majd ha én is az leszek, addig ez egy olyan nap marad, amit nem szeretek. Írtam is egyszer róla, de mivel nincsen begépelve és most nincsen kedvem hozzá, így meg marad a füzet rejtekében. Nem volt érdekes a mai nap, voltunk temetőben majd átmentünk Anyabanyához. Volt ma veszekedés és sírás de nevetés s boldogság is. Olyan életszagú nap volt a mai. Egyébként szeretem az ilyen napokat.

Kicsit most megálltam. Jobban mondva ültem, és csak nézek magam elé. Pedig semmi érdekes nincsen előttem, csak olyan jó érzés bambulni bele a nagy semmibe. Hallom a nyugtató zenét, amit már évek óta nem hallgatok. Visszafelé is megyek, nem csak állok. Kinőttem belőle, erre most kicsit érettebb fejjel megint érzem a régi dallamok ismerős lüktetését.

Sok minden kavarok a fejemben.

Kezdjük a temetővel. Sokszor voltam ott az elmúlt tizenöt évben. Úgymond ismerem a járást. Egyszer körbe is jártam az egészet, és akkor találtam rá a hivatalos nevét izraelita temetőre. Meglepett, hogy el van kerítve, nem értettem, hogy miért, és talán még ma sem. Nem is nagyon lehet mást várni egy zsenge tizennégy éves kislánytól. Ma is meglátogattuk Kockával a kerítéssel elzárt részt. A legtöbb síron nem csak magyarul, hanem héberül is ki volt írva az illető neve és a kedves kis szöveg. Rájöttem, hogy egyébként mennyire szebb az írása annak a nyelvnek, bár nem lehet, hogy csak azért mert számomra az úgymond egzotikus. Nem hiszem, hogy meglepő, de nagyon sok síron szerepelt az 1945-ös dátum. Volt egy oszlop, aminek a három oldala volt tele névvel. Egy kórház dolgozóinak a nevével, akik csak annyit vétettek a világnak, hogy valahova születtek.  Nem is maradtunk ott sokáig, furán éreztük magunkat ott, mintha nem lenne jogunk ott lenni, nem lenne szabad nézelődni, mintha békét kéne adni annak a helynek. Volt egy különleges varázsa, de ez a varázs nem vitt el meseországba, inkább kirángatott onnan, és erőszakkal belevonszolt a kegyetlen világba. Nem éreztem még ez a fajta kellemetlen érzést soha. Talán csak akkor éreztem így amikor eljutottunk a gyerek sírokhoz. Sokon még játékok is voltak. Borzalmas volt ott állni, és a hideg kő és márvány emlékeket nézni. Azt kívántam, bárcsak tehetnék valamit. Kocka csak azt kérdezte, hogy a gyerekek mért halnak meg? Gyerekeknek nem szabadna meghalniuk. Nem tudtam neki mit mondani, csak néztem a kedves kis játékokat, amit a szülők vittek az ő gyermeküknek, mert ők mindig is valakiknek a gyerekei lesznek, akár élők akár holtak. Szomorú dolog temetőbe járni, annyi halott és annyi szomorúság. Nem kellenek a temetők, nem kell még több könny. Egyszerű ezt mondani, de az élőknek szükségük van a temetőkre, hogy egy kicsit úgy érezzék, hogy az elvesztett szeretteik még mindig itt vannak.

Tegnap este egy jót vitáztunk Anyabanyánál. Szegény Kockának túl gyorsan pörög az agya és nem mindig tudja magát úgy kifejezni, ahogy szeretné. Szerintem kicsit félre értették őt. Mi ketten már nagyon sokat beszélgettünk a gyereknevelésről, és mindig kifejtette azt, hogy ő részese szeretne lenni a gyereki életének. Beszélgettünk a konfliktusokról, a problémákról, amik felmerülhetnek. Többek között ezért is vagyok még vele, mert annyira egyformán látjuk a dolgokat. Amikor arról beszél, hogy majd hogyan oltja le a lánya új barátját, akkor úgy csillog a szeme, és abban a csillogásban minden benne van. Ezt látom, amikor ránéz egy kisgyerekre is, ezt láttam amikor a neveket nézegettük át, és végre találtunk egy olyat amivel nem rontjuk el a gyerekkorát a még meg sem fogant gyerkőcnek. Mindig csillog a szeme, ha erről beszélgetünk. Érzem, hogy jó apa lesz. Szeretni fogja a gyerekeit és ők is szeretni fogják őt. Kockának elvei vannak és aszerint is fogja majd nevelni őket, persze az én erős behatásommal együtt. Mert együtt fogjuk őket kirángatni a pónik és kisautók világából bele a csúnya nagybetűvel írott életbe, amit most már csak azért is kicsivel írok le. Tehát nem kell azt gondolni, hogy ő nem akar részt venni a gyerekek életében, csak nem mindig azt mondja amit szeretne. Szerintem az a legnagyobb álma, hogy apa lehessen.