Egy kedves tavaszi napnak indult, de egy borzalmas, veszteséggel teli napként zárult. Ott kellett hagynom az én szerelmemet, igaz és hű társamat. Fekete volt, néha még csillogott, mint új korában. Ugyan sokat hangoskodott és makacskodott, de én mindig szerettem. Kezet csak egyszer emeltem rá, majd másodperceken belül bocsánatot kértem tőle. Nem tudtam rá haragudni.

 

Ma pedig elhagytam. Ott hagytam egy iroda magányában, ahol senki nem becézgeti, és nem simogatja. Olyan környezetbe került, ahol nem szereti őt senki. ott csak egy laptop a többi száz között. Pedig ő különleges. Sajnos sokszor mondtam neki így el is hitte. Amint felraktam a pultra, láttam rajta hogy a mindig fölényes makacssága eltűnt, és csak kétségbeesés maradt helyette. Nem tudta elhinni, hogy ott hagyom. De muszáj volt megtennem. Már nagyon beteg volt szegény, itt meggyógyítják, és visszakapom az én kis kedvencemet, az érző, lélekkel rendelkező laptopomat.