Maszkabál

Kezdetben volt az Univerzum teremtése. Ez sokak rosszallását kiváltotta, s elterjedt vélemény szerint nem tartozott a legjobb húzások közé.

Mikor is..

november 2024
Hét Ked Sze Csü Pén Szo Vas
<<  < Archív
1 2 3
4 5 6 7 8 9 10
11 12 13 14 15 16 17
18 19 20 21 22 23 24
25 26 27 28 29 30

Utolsó kommentek

  • turborago: Sziasztok! Akinek maradt Turbo rágós képe, papírja, az írjon erre az e-mail címre: kiszelgabor@fre... (2011.08.19. 07:01) Kocsival utazok időt
  • geod70: Már két hónapja keresem a blogodat. Augusztus óta nem olvastam Tőled semmit. Örülök, hogy megtalál... (2010.10.22. 17:54) :)
  • mogy: OBI-ban lehet kapni sitteszsákot. Elég strapabíró, könyveket is elbírja, és nem túl drága. És mive... (2010.08.18. 11:05) huezmekkorajócímlenne
  • mogy: és ha segíteni mennék pakolni, dobozokat cipelni, ruhákat hajtogatni, könyveket adogatni? akkor me... (2010.08.17. 13:59) Emböröknek
  • Firin Edhel: @Rabyn: Perpill én is valahogy így vagyok, remélem így is marad. Segíteni majd jövőhéten kéne, akk... (2010.08.05. 13:38) Depresszió elleni kutya
  • Utolsó 20

Elejtett százas

2010.04.26. 23:33

szerző: Firin Edhel
A minap mentem az utcán és elejtettem egy százast. Nem a kerek, gurulós fajtát hanem még a papírból készült téglaformát. Szomorkodtam, mert nem tudtam felvenni. Nem értem le a földig. Nyújtottam a lábam, kezem, nyakam még a szemem is majd kiesett, de semmi eredmény. Hivatalos álláspontok szerint túl távol vagyok a talajtól, a nem hivatalos verzió szerint már több éve nem volt a kezembe papír százas, és egyébként is csak egy dilettáns álmodozó vagyok. Azt hiszem most kivételesen mindenki hihet a pletykáknak, mert a nem hivatalos verzió az én személyes hivatalos, államilag elfogadott verzióm. Eltelt száz post, ez már épp a százkettedik (Nem tudom elsütni azt a poént, hogy most a százegyedik post írása közben a 101 kiskutyát nézem, bár már van 102 kiskutya is, de az nem az igazi.) Én pedig mint olyan ember aki soha nem felejt el semmit, ezt is elfelejtettem, pedig direkt figyeltem. Ennyit az én figyelmemről, és minden másról. Megnyugodtam, hogy kitartok valami mellett ami érdekel. Nem szokásom, mert hamar feladom a dolgokat. Nincsen bennem kitartás, de most kezdem úgy érezni, hogy a változás lehetséges fogalom az életemben.
Ma beszélgettünk Kockával. Leginkább rólam, és mamámról. Talán itt az alkalom, hogy minden mocsokról az életembe levegyem a leplet, esetleg lepedőt ki minek szeretné hinni.
Azt mondta Kocka, hogy nem mama döntése volt, hogy felnevelt engem. Pedig leginkább az övé volt. Ott voltam apuval és az akkori majdnem családommal. Apu sokat ivott, és engem mint zsarolási eszközt vetettek be. Elvittek mamához, mondván majd apám abbahagyja az ivást. Nem történt meg. Nem vittek vissza, és azt hiszem nem is kérte, hogy vigyenek vissza. Ott ragadtam és most ennek a súlyát cipelem magamon. Mert úgy érzem, hogy kötelességem itt lenni mamával, még akkor is ha nem akarok. Háború van bennem, mert nem én kértem, hogy megtegye, nem én mondtam neki hogy tartson el. Így alakult, most viszont nem mondhatom azt, hogy nekem erre nem volt szükségem; vissza az egész. Mert vett nekem kaját, adott egy csomó ajándékot, bár a nevelésemben nem nagyon vett részt. Akkor voltam jó, amikor nem volt velem probléma. Ahogy elkezdődtek a problémák bennem, kamaszkor és a nagy lázadások korszaka, inkább kiszállt. Magában tervezgetett, ellopta a naplómat, hátha megtudja mi a bajom, de nem beszélgetett velem. Onnantól kezdve már csak mint két lakótárs érintkeztünk. Azt hiszem anyukám halála törte meg a nagyanyámat. Talán már nem tudott úgy szeretni, mint előtte. Legalábbis nem tudta kimutatni. Ha tőle tanulom a szeretetet, ma nem olyan ember lennék, mint most. Mert ő most úgy szeret, hogy ha ad egy csokit, akkor kettőt kér vissza, mert ő kedves volt és adott. Abban a pillanatban amikor a kezedbe adja a csokit akkor önzetlen, és azért adja, mert szereted a csokit, de később ezt a maga hasznára fordítja. Ami nem lenne feltétlenül baj, de minden egyes kedvességért ezernyi másikat követel helyette. Bárcsak ne lenne ez a fal kettőnk között. Bárcsak ne érezném tehernek. Bárcsak úgy tudnánk szeretni egymást, ahogy egy unoka szereti a nagymamáját. Bárcsak máshogy alakult volna az életem. Bár ha belegondolok, jó ez így; ha nem ezt az életet éltem volna, nem létezne a mostani én. Pedig már egészen kezdem megkedvelni, még akkor is ha dilettáns álmodozó vagyok.

Címkék: élet én mama 100

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://maszkabal.blog.hu/api/trackback/id/tr161954358

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása