Itt lett a kedd. A jelentős március tizenhatodika, amikor is vezettek be általános hadkötelezettséget, születtek elnökök, színészek. Meghalt egy Hunyadi, egy feltaláló, és egy hercegnő is ezen a napon. Én ma se nem születtem, se nem haltam meg. Csak úgy tengődtem, benn egy irodának nevezett helyen. Nem is értem miért mentem én oda. Tudtam, hogy sokáig ott leszünk, mert sok a dolog, de nem arról volt szó, hogy délután kettő helyett hétkor indulunk haza. Nem vagyok én normális. Lehettem volna itthon is, a kedves kis szobámba, ahol minden ismerős, erre én halálra unom magam, egy számomra idegen helyen, ahol még zenét hallgatni se nagyon lehet. Szerencsére okos gyerek létemre el tudtam magam foglalni azzal, hogy mindenkit és mindent lefényképezek. Jól esett.
Egyébként a rám, annyira jellemző módon, egy pont hozzáadásával átmentem volna a vizsgán, de ez a nap is nekem kedvezett, így hoztam a formámat, és megbuktam. De legalább utaztam, és megtudtam, hogy a Batthyány téren nem veszek az automatából semmit, mert legalább két perc mire az ember egy darab túrórudi tulajdonosának mondhatja magát.
Olvastam is, és szerelmes vagyok a könyvembe, aminek olyan igazi régi könyv illata van. Ez az igazi axe hatás; mert amint beleszagolok a lapok közé, máris tudom, hogy ő az igazi.
Ismét rájöttünk, hogy szeretjük a csípős ételeket, ettünk is mexikói kaját. Isteni volt, csak ne égett volna a szám utána még húsz percig.
Utolsó kommentek