Kirakós. Puzzle. Kicsi fura darabok. Két lakik és egy lakik. Ez nem más, mint az esti szórakozás. Keresünk darabokat, próbáljuk azt is oda illeszteni, ami nem oda való; de mi tudjuk, hogy az jó oda, csak nem látszik. Tisztába vagyunk vele, hogy néhány puzzle identitászavarral küszködik. Nem vagyunk pszichológusok, de azért próbálunk rajtuk segíteni. Bevallom; nem sok sikerrel. Mondanék néhány példát, persze nevek nélkül, mert nem szeretném, ha még jobban bele élnék magukat a szerepükbe.

Ott van például az a fekete darab, ami nagyon sok helyre illett. Persze csak formában, mert színben, és mintában, egyik helyre sem passzolt volna, de mindig próbálta úgy beállítani magát, mintha ő a zöldes hegyoldalhoz tartozna. Egyszer majdnem patak is akart lenni, de oda meg se próbáltam beilleszteni, nehogy még több kárt okozzak az elméjében.

Tudom, hogy neki ki kell törnie az egyhangú feketeségből. Biztos, hogy jobban érezné magát a zöldek között; ott egyedi lenne. Még nevet sem kellene használnia, hiszen ő lenne A Fekete. Mindenki ismerné. Ő lenne a környék leghíresebb darabja. A többiek irigykedve néznék egyszínűségét, és próbálnának mindig a kedvében járni, hátha ők is feketévé változnak. Ha ténylegesen oda raknám a fekete darabot, akkor már nem csak egy identitászavaros puzzle lenne, hanem jóval több. Mert a zöldek, akik annyira fekték szeretnének lenni, egy idő múlva, el is hinnék magukról, hogy ők igenis feketék, nem pedig valami átlagos zöld, hegyoldal darabkák. Veszélyes dolog, ha valaki nem a megfelelő helyén van.

De honnan tudhatja egy kicsi darabka, hogy neki hol a helye? Egyszerű; nem tudja. Addig legalábbis nem, amíg egy felsőbb hatalom (jelen esetben én) a helyére nem illeszti. Nem biztos, hogy jól fogja magát érezni, az sem kizárt, hogy utál majd oda tartozni. Boldogtalan lesz, és csak amikor már a falon van, egy üveglap mögé zárva; akkor fogadja el, hogy ő tényleg e négy puzzle közé való, hiába nem érzi magát otthon. Ez nem egy kivételes eset, a legtöbb darab így érez, de közülük csak kevesen lesznek identitászavarosak. A kialakulása sok időt vesz igényben, és általában azok körében alakul ki, akik már eleve rendelkeznek valamilyen komplexussal vagy egyéb pszichológiai rendellenességgel. A kezelés nem könnyű; sem a betegnek, sem annak, aki segíteni szeretne neki. Nem egyszerű meggyőzni valakit (vagy valamit) hogy ő nem az, akinek hiszi magát, s jó helyen éli az életét. Nem is mindig elég nekik elhinni, hogy oda tartoznak, mert néha-néha egy lehangolt percben előjönnek a régi gondolatok. Nem ide kellett volna kerülnöm. Ez nem az én helyem.

Sajnos azok a darabok, akiknél ezek a visszatérő tünetek sokszor jelentkeznek, depresszióba esnek, amit csak súlyosbít a korábban már leküzdött komplexus/ok hatása/i.

Ezért előre figyelmeztetek mindenkit, hogy ha ki szeretnénk rakni egy puzzle-t, akkor komolyan készüljünk fel ezekre a problémákra. Próbájuk azonnal a helyükre rakni a darabokat, vagy ha nem sikerül, akkor mindenképpen beszéljük meg velük, hogy nem oda valóak, és egy sokkal szebb, és fontosabb helyen fognak majd megpihenni. Így csökkentjük a betegségek kialakulásának esélyeit.

Ha meg történetesen a ’puzzle darab’ szót behelyettesítem az ’ember’ szóval talán több értelme lesz ennek a kis szösszenetnek.