III.
Rémálom gyötörte őket. Egymás álmába voltak. Ott álltak már a sziklák tövébe. Az ég tiszta volt, a nap kellemesen meleg, és a madarak mind ott repkedtek felettük, mint a dögkeselyűk a kimúlt állat fölött. Vidáman mosolyogtak egymásra, majd hirtelen elsötétült felettük az ég. A madarak egymást megelőzve, csőrüket csattogtatva közeledtek feléjük, s csak centikre tőlük szállottak ismét a magasba, hol azon nyomban el is tűntek. A fiatalok riadtan néztek a másik szemébe, majd egymás karjaiba futottak. Összeölelkeztek, mert még mindig hitték, hogy őket együtt nem érheti semmi baj. Félelemmel teli tekintettel nézték az eget, s csak mikor biztosra vették, hogy nincsen több madár a láthatáron; akkor néztek egymásra. Bár ne tették volna. Mindketten olyan vének lettek, hogy még a saját édesanyjuk sem ismerte volna fel őket. Oly ráncosak voltak, hogy egymás szemét se találták meg a sok bőrredő között. S jól is jártak, mert azt az undort, kétségbeesést, és félelmet, ami mindkettejük szeméből tükröződött, embernek látnia nem szabad, mert menten szörnyethal. Ott álltak, még mindig egymást ölelve, de a tökéletes szerelmük nélkül. Nem volt ott se boldogság, se szeretet, csupán rettegés és halálszag. Haldokoltak.
Utolsó kommentek