Szemeid szép ragyogása, egy titkos ablak, titkos kert, melyben a Káma-sutra életre kel.
Már több mint négy év telt el. Azóta vagyok szerelmes, és azóta érzem azt, hogy megtaláltam Az Emberemet. Négy év, nem annyira sok idő, de ha figyelembe vesszük, hogy hat éve volt az első párom, igenis sok időnek számít. Ma megint meglepett valamivel. Figyeltem, ahogyan jön az utcán, és amikor belépett a kapun, egy nagy rózsaszín ajándékszatyor volt a kezében. Elkezdtem reménykedni; nekem hozott volna valami meglepetést? Ajándékot hozott volna, olyan igazit? Nagyon régóta nem kaptam tőle ajándékot, csak ajcsit, ami köztudottan egy kis dobozos Sió gyümölcslé. Bejött a házba, és én csillogó szemekkel kérdeztem meg tőle, hogy nekem hoztál ajándékot? Mosolygott, és csak annyit mondott, hogy még nem kapom meg, de igen, nekem hozta, a névnapomra. Úgy éreztem magam, mint egy kislány a karácsonyfa előtt. De mi van benne? Miért nem mutatod meg? Próbáltam bele lesni a szatyorba, de minden kémlelési kísérletem kudarcba fulladt. Akkor elmondta, hogy még nem írt semmit a kis kártyára. Mondom, akkor írjál rá valamit, addig én elfordulok. Meg is tettem, úgy néztem kifelé az ablakon, mintha karnevál lenne. (Persze nem volt.) Végül megkaptam az ajándékom, a kis kártyával együtt. Kibontottam, és egy hatalmas könyv volt benne, amiről kiderült, hogy nem egy, hanem két könyv. Szendrei László: Menny és Pokol - Magyarország és a magyarság történetének sorsdöntő eseményei. Annyira szép ez a könyv. Nagyon örültem neki. Ő mindig tudja, hogy épp milyen téma foglalkoztat, és a történelem most a nagy kedvencek között van.
Belenéztem a szép kék szemébe, és éreztem mindent, amit csak tőle kaptam valaha. A sok szeretetet, a még több törődést, és a végtelen kitartást. Mindig velem maradt, még akkor is amikor nem volt jó velem, és velem sokszor nem jó. Szeret engem, ebben biztos vagyok, legalább annyira amennyire én őt. Ő az első olyan párom, aki elfogad, akit nem zavar, hogy néha tudatlan vagyok, nem nézi rossz szemmel a naiv reménykedéseimet, csak mosolyog, és azt mondja; aranyos vagyok. Szereti, ahogyan bénázom, szereti ahogyan nevetek a viccein, és szereti, amikor esténként oda bújok hozzá. Nem tudom, mások hogyan tudnak az én Kockám nélkül élni, de én már nem tudnék. Ilyen társat, aki nem hagy ott, az első hibám miatt, akinek nem akadály az, hogy még nem nőttem fel, nem találnék még egyet. Nekem ő az igazi, akihez hozzá szeretnék majd menni, akinek sok gyerek szeretné szülni, és aki mellett minden reggel ébredni szeretnék. Boldog vagyok mellette.
Kocka, kicsi kocka. Mit tudnék még róla mondani. Különleges ember, akinek hatalmas szíve van. Neki nem számit, hogy éppen mit csinál, ha valakinek segíteni kell, ő segít. Sok embert szeret, sok a barátja és az ismerőse, de nála mindig a család az első. Ez mindig is így volt, és mindig is így lesz. Igazi álmodozó típus, aki nem csak álmodja a terveit, hanem gondolkozik rajtuk, megnézi, hogy mi sülhet el rosszul. Olyan racionális álmodozó féle, aki racionális magyarázatot ad, az irreális álmaira. Szeretem, ahogy beszél; egy tíz perces eseménysort, fél óra alatt mond el, mert mindig eszébe jut valami egészen más dolog is. Szeretem a humorát, és a mosolyáért pedig teljesen oda vagyok. Ennek a mosolynak köszönheti, hogy nem fejeztem le, amikor levágatta a szép hosszú haját. Mennyit változott ő is, amióta megismertem, és mennyivel jobb ember lett. Köszönöm neked Kocka, hogy vagy nekem! Szeretlek!
Azt hiszem kicsit csöpögős lett, bocsánat.. (=
Utolsó kommentek